2013. július 17., szerda

Trónok harca 10. fejezet - Jon

Jon indulásának napján, még utoljára látni akarta féltestvérét, Brant, hogy elköszönhessen tőle. Szellemmel, a rémfarkassal együtt ment fel a fiú szobájába, ahol ott találta Catelyn Starkot. Az asszony éjjel-nappal fia mellett volt, még egy kemény ágyat is vittek neki, de szinte semmit nem aludt. A fiú ablaka alatt a még nevet nem kapott rémfarkas vonított. Állítólag, csak ez tartotta életben Brant. Amikor becsukták az ablakot, a fiú szíve lelassult, amikor pedig újra kinyitották, megint egyenletesen vert. Catelyn nem akarta engedni, hogy Jon rendesen elköszönjön Brantől, végül beleegyezett. Jon elmondta kómában levő öccsének, hogy a Falra megy. Catelyn mindennap imádkozott az isten hét arcához, hogy Bran vele maradhasson Deresben, magát kezdi hibáztatni a történések miatt. Jon szerint ez nem az ő hibája. Az asszonynak azonban nincs szüksége a fattyú feloldozására. Végül nem maradt több idő, Jonnak indulni kellett. Catelyn pedig utoljára még felé fordult, életében először a nevén szólította, és csak annyit mondott, hogy vele kellett volna ennek megtörténni.
Jon az udvaron elbúcsúzott Robbtól is, de gyorsan tovább is sietett, mert Benjen bácsi már régóta várja, hogy induljanak. Aryához indult, aki megint nem mehetett ki a szobájából, mivel Mordene septa nem engedi ki addig, amíg nem pakol be szépen a bőröndébe. A kislány szerint teljesen felesleges szépen összehajtogatni a ruhákat, úgyis összekeverednek. Jon egy vékony kardot ad ajándékba Aryának, és kéri, hogy jól rejtse el, senki sem találhatja meg. A lány megígéri, hogy minden nap gyakorolni fog, és erősíti magát, hogy használni tudja a fegyvert. Jon pedig megtanítja neki az első és legfontosabb leckét: a hegyes végével szúrunk, mire a kislány megüti a karddal, ennyit még ő is tud. Minden jobb kardnak neve van, tehát ezt is el kell nevezni. Arya kéri, mondja el neki mi a kard neve. A kard neve az, amit a kislány a legjobban kedvel. Arya gyorsan kitalálta, hogy akkor a neve Tű, mire mindketten felnevetnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése