Eddard Stark fáradtan, és éhesen lovagolt be a Vörös Torony hatalmas bronzkapuján. Alig érkezett meg Királyvárba, a király intézője felkereste, hogy Pycelle nagymester sürgősen összehívta a kistanácsot. Új szobája a Segítő Tornyában volt. Holmiját viszont még nem tudták odaszállítani, mert aszekerek még mindig a városban vánszorogtak valahol. Így hát kölcsönkért ruhában kellett részt vennie a tanács ülésén. Menet közben még közölte egy emberével, hogy segítsn megtalálni lányainak a szobáit, és utasítsa őket, hogy maradjanak is ott. A teremben már ott volt Varys, az eunuch, Renly Baratheon, a király öccse, Pycelle mester, és Lord Baelish is, vagy ahogy mindenki nevzeni, Kisujj. Kisujj együtt nőtt fel feleségével Catelynnel, később még a bátyjával, Brandonnal is megvívott a nő kezéért, ott azonban súlyos vereséget szenvedett. Catelyn gyakran emlegette a férfit Nednek. Beceneve onnan származott, hogy olyan vézna volt, mint egy kisujj, ráadásul egy Ujjak nevű helyről származik.
Miközben mindenki elfoglalta a helyét, Ned rájött, hogy ő nem va ide, és eszébe jutottak Robert hozzá idézett szavai: "seggnyalók és bolondok vesznek körül". Úgy gondolta, máris tudja, kik lehetnek a seggnyalók, és kik a bolondok. Két tanácstag még hiányzott. A jelenlévők felvilágosították, hogy Ser Barristan a Királyi testőrség vezetőjeként bizonyára még mindig a király mellett lovagol, Stannis Baratheon, a király másik testvére pedig elindult Sárkánykőre, a király pedig nem fog megjelenni, untatják a politikai- és pénzügyek. Az uralkodás feladata lényegében a tanácsra hárul. A király egy sürgős feladatokat adott a tanácsnak, hogy rendezzenek a király új Segítője tiszteletére lovagi tornát. Amikor Ned megtudta, hogy ez kilencvenezer aranykoronába kerül, teljesen felháborodott, hiszen a kincstár szinte üres, kölcsönökből fedeznek mindent. A koronának több mint hatmillió arany adóssága van. A pénzmester megszerzi a pénzt, a király pedig elkölti. Ned erről nem is tudott. Eldöntötte, hogy beszélni fog a királlyal. A tanácskozás véget ért, kifelé menet, Kisujj megállította Nedet, hogy menjen vele. Lord Baelish a saját bordélyházába vezette, hiszen felesége ott van. Ned tőrt rántott, és Kisujj torkának szegezte, de ekkor Ser Roddick lépett hozzájuk, hogy Kisujj igazat beszél, Catelyn tényleg odafent vár. Catelyn elmondta férjének, hogy miért jött, és megmutatta a tőrt, amivel a merényletet megpróbálták elkövetni. Kisujj megpróbálja lebeszélni őket a bosszúról, de sikertelenül, viszont segít nekik felfedni Jon Arryn halálának igazi körülményeit. Kiderült, hogy Varys is mindenről tud, mindenhol kémei vannak. Ned kéri Catelynt, hogy térjen vissza Deresbe, hiszen itt már semmit sem tehet. A nő még szerette volna látni a lányaikat, de nem teheti meg, hiszen akkor ittléte lelepleződne. Ned megkéri Kisujjt, hogy hagyja őket kettesbe, és egy üres hálóteremben kéri Catelynt, hogy ha hazaér egyből küldjön levelet zászlóhordozóinak, hogy állítsanak fel egy hadsereget, és legyenek készenlétben, és tartsák a szemüket Theon Greyjoyon is, mert ha háború lesz, szükség lesz az apja flottájára. Amint sikerül kiderülni az igazat, egyből elmegy Roberthez, és reménykedik, hogy ugyanaz az ember, aki régen volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése