Bran álmodik.
Álmában csak zuhan és zuhan, mintha évek óta mást sem tenne.
Körülötte kavargó sötétség, mérföldekkel alatta a föld, ami egyre közeledik, de
ő nem éri el, csak zuhan. Tudja, ha egyszer földet ér, meghal.
Egy magas, vékony hang arra biztatja, hogy ne keseregjen,
hanem repüljön. Egy idő után Bran észreveszi, hogy a hang egy varjútól jön, az
beszél hozzá. A varjú kukoricát követel tőle, Bran a zsebébe nyúl, ahol talál
magot, majd a tenyeréből etetni kezdi a madarat, aki továbbra is arra biztatja,
hogy repüljön. Bran hiába bizonygatja, hogy ő nem madár, nincsenek szárnyai, a
varjú csak erősködik, hogy próbálja meg, mert csak akarnia kell.
Bran emlékezetébe bevillan egy kép, amint egy aranyló arcú
alak azt mondja: „Hogy mit meg nem teszek a szerelemért!” A varjú azonban azt
mondja, az ilyesmit verje ki a fejéből, mert ez nem segít repülni.
A varjú azonban azt mondja, megtanítja Brant repülni. Mivel
minden repülés zuhanással kezdődik, az nem baj, hogy most zuhannak. Csak le
kell néznie. Bran előbb tiltakozik, aztán lenéz. A föld egyre gyorsabban
közeledik felé, de még mindig elég magasan van ahhoz, hogy belássa az egész
világot, amely térképként terül el alatta.
Látja Derest, az embereket, amint a napi ügyeiket intézik.
Látja az édesanyját, aki egy hajón utazik Dél felé. Látja az édesapját és
nővéreit a királyi úton, látja a Szabad Városokat és a dothraki tengert
Keleten, sőt, ellát az ismert világ végét jelentő Asshai-ig. Észak felé
tekintve látja Jont a Falnál, és látja az örök jég birodalmát a Falon túl.
Belelát egészen a tél szívének a mélyébe.
A varjú ekkor azt mondja neki, azért kell élnie, mert
közeleg a tél.
Bran egyre gyorsabban zuhan, Észak jégcsipkés sziklái felé
közelít, és tudja, rövidesen felnyársalja egy jégdarab, ha nem tanul meg
repülni. Repülés vagy halál?
Bran széttárja a karjait és repülni kezd, újra a magasba
emelkedik. Még soha nem érezte magát ilyen csodálatosan. Közben észreveszi,
hogy a varjúnak három szeme van, és a harmadik, ami a homloka közepén ül,
hatalmas tudásról tanúskodik. Most, hogy Bran már tud repülni, a varjú közel
repül az arcához, végül a csőrével belekap Bran homlokába, a két szeme között.
Bran körül a sötétség kavarogni kezd, majd a szeme előtt
alakul át a varjú Deres egyik szolgálólányává, akit a fiú is jól ismer. A lány
ledobja a vizestálat, amit éppen a kezében tartott, majd kiáltozva elszalad,
tudtára adva mindenkinek, hogy Bran felébredt.
Bran megtapogatja a homlokát, ahol a varjú megcsipkedte, de
nem érez sebet, és nem is vérzik, pedig még ott van az égő fájdalom nyoma. A
fiú nagyon gyengének érzi magát, de azért megpróbál felkelni. Nem tud
megmozdulni.
Mellette mozgolódás támad, majd felugrik az ágyra és
végigfekszik Bran lábán egy rémfarkas, akit a fiú alig ismer fel, akkorát nőtt.
Bran furcsállja, hogy nem érzi a lábán az állat súlyát, azonban nincs ideje ezt
firtatni, mert befut Robb, akihez eljutott öccse ébredésének híre.
Bran első szavai a rémfarkasáról szólnak, közli, hogy Nyár
lesz a neve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése